Csontváry, avagy magyarok, németek, oroszok és görögök Isztambulban

A kirándulás utáni hét aztán igen sűrűre sikerült. Végre bepótoltam a Csontváry-kiállítást. Egy török csoporttársammal és két német barátnőmmel indultunk neki a legközelebbi hegynek (itt van a Pera Múzeum). Az anatóliai túra minden csodája ellenére tényleg hiányzott az isztambuli élet, ami a bayram miatt sem állt meg, egy csomó dologból kimaradtunk. Így a hiánypótló körút első állomása a Yapi Kredi Kültür Merkezi volt, pontosabban a "Past Present Future" című gyűjteményes kiállítás. A hely maga nagyon tetszik, nem a szokványos szoba után szoba dolog, hanem egy nagyon is élő hely, melléklépcsőkkel és kis átjárókkal, hatalmas üvegkirakattal. Élő annál is inkább, mivel a felsőbb szinteken a Yapi Kredi Bank munkahelyei vannak. A kiállítás elég sokrétű volt, ahogy az a címéből is sejthető - mindannyiunknak valami más tetszett. Az egész galériát átfogó rendezőelv nem is nagyon volt (kivéve talán az aranykeretek vastagságát), bár próbálkoztak még az egyes termeken belüli színkódolással is, az egész inkább hasonlított egy nyitott fedelű kincsesládához - ami jó is volt így.

Egy tea és a fenti kiállítás ihlette néhány remek ötlet megbeszélése (például tudjátok, van a facebookon egy funkció, amivel be lehet jelentkezni különböző pontokról, és tudatni a világgal épp hol jársz. Mivel az imént látott kortárs művészek legtöbbje akkora sztár, hogy valószínűleg fogalmuk sincs róla, hogy Isztambulban épp hány képük látható, kellene egy alkalmazás, amivel az egyes képek folyamatosan jelet küldenének egy online világtérképnek a helyzetükről. Ahol sok jel csoportosul, az már gyanús, hogy valami kiállítás. Érdekes lenne aztán visszakövetni egy-egy alkotás útját is, a vonalakat a térképen... ami aztán egy új művészeti eszköz, a GPS-firkák kifejlesztéséhez vezet, amikor is a képek által megtett út során leadott jelzések alkotják az új művet, satöbbi) után VÉGRE Csontváryhoz indultunk.

A Pera Múzeum legfelső két szintjét most épp az oroszok foglalják el (A cári Oroszország, 19. századi klasszikusok az Orosz Nemzeti Múzeum gyűjteményéből), sok igazi orosz kék szemmel (talán ezért is elég népszerű a kiállítás) és gusztusos tálalással.

Tudtuk, hogy a harmadik emelet a Csontváry kiállításé, de amikor beléptem, azt hittem eltévedtem. Röviden: mellbevágó, töméntelen, nyomasztó narancssárga. Emlékeztek arra a kis felhőre a magányos cédrus mellett? Kiabáló narancsszín. Hát most keresnem kellett, a fal mellett teljesen kifakult, ez a színválasztás agyonnyomta a legtöbb képet, meg a térben lévő embereket is - szinte menekültünk kifelé.

Bocsánat az elfogultságért, de Csontváry régóta nagy kedvencem, többet, a legjobbat vártam ettől a kiállítástól.
 Az eddigi megszólalásaimból úgy tűnhet, hogy a színes falak ellen vagyok, de ez nem igaz. Lehet színes a fal, csak legyen oka. Álljon itt pozitív példának a Görög építészet Isztambulban című iskolai kiállítás:

Szóval így.