Köd, lila köd (kilencedik vasárnap)

Igazából azt szerettem volna elmesélni, hogy voltam a Pera Múzeum Csontváry kiállításán valamint láttam az itteni főtanárom, Emre Senan munkáit az Apel Galériában. De nem így történt: helyette meleg ruhákat vettem és képeslapokat (végre... ugye). Egész héten köd volt, ami magában misztikus, szép, stb, de nekem most, hogy hozzászoktam ébredés után az érkező hajók és Európa nézegetéséhez, inkább nyomasztó volt. Még a szomszéd házat is alig láttuk. (Pedig a házak itt azért igen közel vannak egymáshoz.) A kikötőket is le-lezárták a 0 látótávolság miatt.
Aztán péntek éjjel, mikor együtt ültünk páran egy ház tetején, lógattuk a lábunk a semmibe, néztük, ahogy egymás után tűnnek el a ház-rétegek, néztük amit nem láttunk és vártuk, hogy végül minket is megegyen a köd, megint elkezdtem megszeretni ezt a jelenséget. Bosszantó helyett megint gyönyörű.

 A sötétebb kék árnyalat helyett a háttérben Európának kéne látszódnia. Ez volt napközben, ragyogó napsütésben - az esti fotók olyanok, mintha egy pohár tejről készültek volna.






Vasárnap este, mikor az új pulcsikkal (és képeslapokkal) felpakolva, fáradtan baktattam hazafelé a bevásárlókörútról - vagy inkább teljesítménytúráról, mert igaz ugyan, hogy a ruhák itt olcsóbbak, de meg kell találni a helyeket, figyelni a minőségre, stb. - szóval mikor a sarkon befordultam, azt hittem képzelődök: pár iskolatársam épp a házunk előtt csinálta az illusztráció háziját: szemeket fotóztak az élő város témához. Ez valami nagy közös könyvprojekt egy külföldi sulival, de egyelőre csak annyiból áll, hogy rajzolt és fotókból kivágott szemeket ragasztgattak mindenféle utcai tárgyra. Persze én is mentem velük, így esett, hogy végre megvolt az első igazi törökórám is: elkezdték megtanítani a gesztusokat és arckifejezéseket, amikkel annyi bajom volt az elején. (Ebből megérné csinálni egy fotós kisszótárat:)

Én is fotóztam pár szemet, nem ehhez a projekthez, de néhány falfirka igenigen jó! (vagy kafa, ahogy az első képen látszik)